IV. évfolyam 1. szám

2017. Húsvét - A LAP OLVASÁSÁHOZ AZ ALÁBBI pdf. FÁJLT KELL MEGNYITNI VAGY MENTENI!

Lutheranus hírlevél - 2017 Húsvét.pdf — PDF document, 1745Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

Miközben  sokaknak  kétségkívül 
nyugtalanító  lehet  napjaink  meg-
annyi  európai  történése,  nekünk, 
magyarországi  keresztényeknek, 
idén  húsvétkor  kétszeresen  is 
okunk volna fesztelen ünneplésre.  

 

 

 

Tudom, 

hogy 

elsősorban  az 

egyéni  élethelyzet  (egészségi  ál-
lapot,  családi-,  munkahelyi  vi-
szony  stb.)  ha

tározza  meg  kinek-

kinek  a  közérzetét,  de  időnként 
amúgy  sem  ártana  tudatosíta-
nunk,  hogy  ha

zánk jelenlegi hatá-

rain belül - idestova több mint hat-
van  éve  -  nem  dördültek  fegyve-
rek,  hogy  alapve

tően  békében, 

bizton

ságban élhetünk. Meg aztán 

(

gondoljunk  akármit  a  mostani 

kormányról), az azért nem semmi, 
hogy nálunk állami emlékbizottság 
is  alakult  a  reformáció  emlékévé-
nek  megünneplésére…S,  hogy 
mindezekért  miért  épp  húsvét  le-
het  az  egyik  legjobb  alkalom  a 
hálaadásra?  

Például  azért,  mert  akiknek  hite 
nem  kételkedik  Krisztus  feltáma-
dásában,  azok  tudják,  hogy  ők 
egy  másik,  teljességgel  békessé-
ges  országnak  is  teljes  jogú  ál-
lampol

gárai.  És  bár  polgár-

jogunkat a Mennyor

szágba ingyen 

kegye

lemből nyerhettük - nyerhet-

jük el, azt sem árt tudatosítanunk, 
hogy  ennek  a kegyelemi ajándék-
nak az árát Jézus Krisztus „fizette 
meg”  helyettünk  –  a  golgotai  ke-
reszten.  Halála  és  feltámadása 
teljesítette  be  Isten  üdvtervét,  s 
tette  lehet

ővé,  hogy  –  mondjuk  – 

Te,  kedves  moson

magyaróvári 

evangélikus  testvérem,  nagyon 
azért ne vedd szívedre napjaink 
megan

nyi  nyugtalanító  evilági 

történését!

 

 

Mert  emlékezzünk  csak!  Ama  vi-
rágvasárnapon 

hallelujázók 

többsége  politikai  változást,  vál-
toz

tatást  remélt  a  Jeruzsálembe 

vonuló  Jézustól,  miként  az  őt  ha-
lálra szánó zsidó főpapokat is ha-
talmi  szempontok  vezérelték,  és 
term

észetesen  Pilátus  is  politikai 

megfontolásból mosta kezeit. Leg-
többek  számára  az  egész  ke-
resztre  feszítési  kálvária  csupán 
aktuálpolitikai  játszmák  következ-
ményének  tűnhetett.  És  egyfelől 
az is volt. Ám miközben a nagyhét 
szereplőinek többsége saját érde-
keinek  érvényesülését  vagy  ép-
pen kudarcát látta Jézus keresztre 
fe

szítésében, valójában az Úristen 

–  próféciákban  megjövendölt  – 
terve  ment  végbe,  az  egész  em-
beriség  üdvözítésére?!  …Hogy  a 
benne  hívők  –  a  Mennyország 
polgáraiként  –  egyszer  s  minden-
korra 

biztons

ágban  tudhassák 

magukat. 

 

T. Pint

ér Károly, főszerkesztő 

Evang

élikus Élet  

 
 

„Amikor  megláttam,  lába  elé  es-
tem,  mint  egy  halott,  ő  rám  tette 
jobb

ját,  és  így  szólt:  Ne  félj!  Én 

vagyok az első és az utolsó, és az 
élő.  Halott  voltam,  de  íme,  élek 
örökkön-örökké,  és  nálam  vannak 
a halál és a pokol kulcsai”
. (Jel. 1, 
17-18) 

– Domitianus császár ural-

kodása idején vagyunk.  Ő az első 
ural

kodó,  aki  elvárta,  hogy  Isten-

ként tiszteljék. János talán ezért is 
kerül  vele  összetűzésbe,  aminek 
ered

ményeként  száműzik  őt  Pát-

mosz  szigetére.  Itt  kinyilatkozta-
tást kap. Jánost letaglózza a láto-
mási  élmény,  szinte  halottként 
esik  a  földre.  Amikor  aztán  meg-
hallja  a  félelmét  eloszlató  jézusi 
szót:  „Ne  félj”,  már  boldogan  hall-
gatja a fel

támadott Jézus szavait. 

A  halál  nem  lett  kevésbé félelme-
tes  Jézus  óta  sem.  Sok  ember 
életét  tartja  rettegésben.  Sok  em-
ber élete válik miatta örömtelenné. 
Pedig  a  feltámadásban  nem  ké-
telkedő hit csodákra képes.   

(Folyt. a 2. oldalon) 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

IV. évfolyam 1. szám 

 2017. Húsvét 

Erős vár a mi Istenünk! 

 

 

A Mosonmagyaróvári Evangélikus Gyülekezet Hírlevele 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

Ne félj!  

 

Roger Pironneau nevű francia em-
bert  a  német  katonai  törvényszék 
halálra ítélte, és 1942. július 29-én 
– tizenegy hónapnyi fogság után – 
agyonlőtték.  Egy  levelet  találtak 
nála,  amit  a  szüleinek  írt.  Így  bú-
csúzott tőlük:  
„Drága  jó  szüleim!  Hamarosan 
agyonlőnek,  délben.  Most  negyed 
tíz van. Öröm és megindultság tölt 
el.  Bocsássatok  meg  mindenért! 
Őrizzétek  meg  hiteteket!  Ne  gyű-
löljétek  azokat,  akik  agyonlőnek! 
Sze

ressétek  egymást,  ahogy  Jé-

zus is szeretett! 

Most már negyed 

11 van. Nyugodt vagyok és derűs. 
Megszo

rítottam őreim kezét. Nagy 

öröm!  Boldog  vagyok,  mert  az  Is-
ten  jó.  Hallom,  hogy  már  jönnek 
értem.  Mosolygok,  írásom  egyre 
nyugodtabb. Pedig egyre közeled-
nek a lépések, értem jönnek. Nem 
cso

dálatos ez a nyugalom? Térje-

tek meg Jézushoz!’ 
 
A  halálon  diadalt  vett  Jézus.  Min-
denkinek meg tudja adni ezt a b

é-

kés,  nyugodt  szívet.  Mert  őnála 
van  az  élet  forrása,  mert  halott 
volt  ugyan,  de  íme,  él.  E  tény  fé-
nyében kell szemlélnünk az életet. 
L

egyen  ez  a  te  erőforrásod  is! 

Fájdalom  és  halál,  szenvedés  és 
baj  ránk  nehezedhet,  de  össze 
nem  törhet.  Érted-e?  Hiszed-e? 
Ez húsvét igazi örömüzenete. 
 

„BOLDOG VAGYOK, 

MERT AZ ISTEN JÓ.” 

 
Rónay  György:  Lábadozás c.  ver-
sében  így  ír.  „Fájnak  az  inak,  sa-
jognak a csontok, mégis kelj föl és 
próbálj  járni.  Mindig  egy  lépéssel 
közelebb hozzám. Ha szédülsz is, 
ne félj! Én itt vagyok! Mindig meg-
kapaszkodhatsz ben

nem!” 

Így kívánok áldott húsvéti ünnepe-
ket! 

Kiss Miklós  

esperes-

lelkész 

 

 
Egy neves 

csillagászati időpont 

Igaz,  hogy 

Jézus  haláláról  és  fel-

támadásáról  való  megemlékezés 
már  a niceai  zsinatot  megelőzően 
is  a tavaszi  időszakban volt,  de  a 
döntés  értelmében  a  húsvét  idő-
pontjának  kiszámítását  a  tavaszi 
napéjegyenlőséghez  kötötték.  A 
napkultusz  szerepe  is  f

ellelhető, 

hiszen ezen időponttól kezdődően 
lesznek hosszabbak a nappalok. 
 
Zsidó húsvét 
A  zsidók  a  pészachot  (az  Egyip-
tomból  való  kivonulásukat)  tavasz 
elején ünnepelték, akkor, amikor a 
vallásos  emberek  tömegével  za-
rándokoltak  Jeruzsálembe.  Ezt 
használta  ki  többször  is  Jézus  ta-
nításainak  kifejtésére,  így  termé-
szetes,  hogy  elitélése  is  egy  eh-
hez közeli időpont lehetett. 
 
Pogány hagyomány 
A  pészach,  így  áttételesen a hús-
vét  is  a  pogány  termékenységi 
ünnepekhez  kapcsolódott,  amely-
ben  az  egyistenhit  sze

rtartásele-

mei 

ősi  rítusokkal  keveredtek.  A 

húsvéti  tojásfejtés,  de  maga  a 
nyuszi is a pogány termékenységi 
ünnepségek  maradványa,  amely 
ma  Ma

gyarországon  ismét  igen-

csak  di

vatos  szokásként  jelenik 

meg.  A  lányok  zöld  ágakkal  való 
megcsap

kodása,  a  villőzés  (a 

megújulás  szimbóluma)  is  régi 
népi szokás, akárcsak a bajelhárí-
tó barkaszentelés, a megtisztulást 
jelképező locsolás. 
 
Germán istenkultusz 
A germán Ostarának, az alvilág, a 
termékenység  istennőjének  ünne-
pe is éppen a tavaszi napéjegyen-
lőség  környékére  esett.  Ekkor  a 
germánok  tojásokat  ajándékoztak 
egymásnak,  majd  megették.  A 
germán  és  a  magyar  népnél  is 
megfigyelhető  a  keresztény  és  a 
korábbi ősi tradíciók összeolvadá-
sa a húsvéti ünnepkörben. 

 

 

Jézus halála és feltámadása 

húsvét a  kereszténység  legna-

gyobb  ünnepe.  Jézust  a  pészách 
idején  ítélik  halálra,  feszítik  meg 
egy pénteki napon. Harmadnapra, 
vasárnap  feltámadt  a  halottak  kö-
zül.  Kereszthalálával  nem  a  vilá-
got  szabadította  meg  a  szenve-
déstől,  hanem  megváltotta  vala-
mennyiünk  bűnét,  feltámadásával 
pedig  győzelmet  aratott  a  halál 
felett.  A  ke

resztény  hívők  erre 

emlékeznek,  ezt  ünneplik  húsvét-
kor,  függetlenül  a  hagyományok-
tól,  és  függetlenül  attól,  hogy  az 
éppen milyen napra esik. 

 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

El Greco: 

Krisztus keresztre feszítése 

 
 
„Három  óra  tájban Jézus  hango-
san 

felkiáltott: Éli,  éli  lamá  sabak-

táni!” — „Én Istenem, én Istenem, 
miért hagytál el engemet?  

 (Mt. 27, 46) 

 
 
 

 
 
 
 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

 

Pál Ferenc atya, akit „pálferi” né-
ven  is

mer  az  egész  ország  —  „A 

húsvéti  fény  nem  kívülről  árad  a 
vil

ágra,  hanem  belülről  sugárzik 

kifelé,  és  Jézus ezt  pontosan elő-
re  megmondta.  Azt  mondta: 

„Ne 

keress

étek  Isten  országát  úgy, 

hogy  bárki  is  azt  mondhassa,  itt 
van,  vagy  ott  van,  mert  Isten  or-
szága  bennetek  van,  és  köztetek 
van.”
  Ezért  a húsvéti fény  az  em-
be

ri  szívben  és  az  emberi  szívek 

között  világít.  És  ha  ott  nem  vilá-
gít, akkor nincsen.”

 

 

 

Sík Sándor  

(1889-1963) 

Angyal 

(részlet) 

 

Angyal, jóságos útitárs, 

Ki mellettem komoly szelíd 

nagy

testvér módra jársz, 

És ujjad illetése könnyű, mint 

sóhajtás a boldog ember ajakán 

S mosolyod édes, mint egy kisded 

álma karácsony éjszakán: 

Esengve kérlek, drága szép barát, 

(Hernyónak hogyha kérni  

pillan

gót szabad) 

Lebbentsd föl egyszer boldog  

ar

cod fátyolát, 

Mutasd meg arcodat! 

 

Vajas  Viola,  a  legmosolyg

ósabb 

konfirmandusunk 

—  „A  40  napos 

böjti  időszak alatt  és  Húsvétkor  is 
Jézusra  emlékezem.  A  konfirmá-
ció  ünnepére  való  felkészülés  so-
rán  is  tanulunk  a  passióról,  Krisz-
tus  szenvedéstörténetéről.  Kisebb 
koromban a legfontosabb az volt a 
számomra, hogy megjöjjön a nyu-
szi.  Sok  apró  csokoládéstojással 
behintett út vezetett az igazi meg-
lepetéshez,  a  nagy  csokoládé 
nyuszihoz.  Igen,  a  Húsvét  a  leg-
szebb tavaszi ünnepük.”

 

 

 

Nády Mária 

(

Mosonmagyaróvári költőnő) 

A kereszt

  

(részlet) 

 

Mindenütt belebotlasz 

Állva vagy fekve 

Épen vagy törötten 

Kőből, fából, pléhből 

Felkiáltójelként jelez 

Képlete Ég és Föld között lebeg 

Árnyéka kísér 

Arasznyi felszínlét 

Völgykatlan poklában 

Arcának, arcod részese 

(2009)

 

 

 

 

 

Varga  Ta

más,  az  önzetlen  szabó 

—  „A  Húsvétra  várás  és  maga  a 
Húsvét  is  a  lelkem  megtisztulását 
jelenti,  és  a  megkönnyebbülést 
hozza el számomra. Ilyenkor min-
dig  arra  gondolok,  hogy  Jézus 
énértem  is  meghalt,  és  halálával 
engem  is  megváltott  a  bűntől. 
Ezért  adok  hálát  az  Atyának,  a 
Fiúnak  és  a  Szentléleknek  csen-
des imáimban. Talán ilyenkor még 
fontosabb, hogy az istentiszteletek 
alkalm

ával  közösen  éneklünk,  és 

hallgatjuk a lel

kész úr szavait.”

 

 

 

Túrmezei Erzsébet 

(1912-2000) 

Húsvét hajnalán

 

(részlet) 

 

„Alig várták, hogy jöjjön a reggel, 

s most bánatosan, illatos kenetekkel, 

sírva sietnek a sír felé hárman, 

epesztő,  

emésztő, roskasztó gyászban. 

Ím ébred az élet  

és támad a nap már. 

A madarak kara  

csak egy fénylő sugarat vár, 

és csattog az ének száll által a légen 

fel, fel az ég felé…  

Csak úgy, mint régen. 

Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék? 

 

 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 
 

20

16. január 18-22. 

Ökumenikus imahét — Katolikus 
és  református  testvéreinkkel  (a 
papok  és  lelkészek  szolgálata 
mel

lett)  közösen  imádkozunk  és 

énekelünk Isten dicsőségére.  
 
2016. február 21-23. 
Evangelizáció  
—  Gyülekezetünk 
meghívására  Végh Tamás,  Buda-
pest-

fasori  ny.  református  lelkész, 

az  "Isten  országa  örömhíre"  cím-
mel  tartott  négy  részes  evangeli-
zációs  sorozatot  templomunkban. 
A  videofelvétel  a  gyülekezet  hon-
lapján a galériában található 

 

2016. április 3. 
Konfirmáció  —  
Konfirmációi  val-
lástételt  tettek: 

Glaser  Ferenc, 

Horváth  Hanna  Sára,  Jankó  Do-
nát,  Jankó  Doroti,  Jankó  Olivér, 
Kovács Laura, Nagy Emília Gréta, 
Papp  Ákos,  Szabó  Dániel,  Turek 
Gábor, Vizsy Dorina Napsugár.

 

 

2016. m

ájus 16. 

Egyházmegyei  Missziói  Nap  — 
Pünkösdhétfőn, Téten rendezték a 
Győr-mosoni  Evangélikus  Egy-
házmegye Missziói Napját.  

 

 

 

Ig

ét  hirdetett  Weltler  Gábor  ma-

lomsoki  lelkész,  közreműködött  a 
Szivárvány  keresztény  zenekar. 
Utána Blatniczky János beledi lel-
kész  "A  misszionáló  gyülekezet" 
címmel  adott  elő.  Ebéd  Újszászy 
Kovács  Kata  andragógus  tartott 
el

őadást:  Hitünk  és  gyermekeink 

jövője,  végül  a  Szivárvány  zene-
kar adott 

bizonyságtevő koncertet. 

 
2016. június 18. 
Gyülekezeti  kirándulás  
  Társ-
gyülekezeteinkkel  közös  kirándu-
láson  elmentünk  Lovászpatonára, 
lelkészünk első szolgálati helyére. 
Az 

evangélikus  templom  egyike 

az or

szág legrégebbjeinek.  

B

akonybélen  megnéztük  a  Ben-

cés monostort,  az  arborétumot  és 

Bakonyi  erdők  háza  kiállítást.  A 

Pannon 

csillagd

ában  előadást 

hallgattunk.  A  napot  a  Bor

ostyán-

kútnál  fejeztük  be.  Szent  Gellért 
püspök-vértanú  az  1030-as  évet 
megelőzően  sok  időt  töltött  itt  re-
meteként. Emlékét őrzi az itt emelt 
kápolna. Az utazás képei a gyüle-
kezeti honlapon megtekinthe

tők.  

 

2016. október 2. 
Vasárnap  esti  istentisztelet  
 
Gyülekezetünk  most  2.  alkalom-
mal  is  meghívta  szolgálatra  Végh 
Tamás  ny.  református  lelkipász-
tort, aki 

a február végi evangelizá-

ciós sorozatának igéit elevenítette 
fel  azzal  a  céllal,  hogy  elindítsa, 
bátorítsa,  erősítse,  mélyítse  a 
Krisztusban vetett hitünket. 
 
2016. november 10-13. 
Evangelizációs  sorozat  
  
gy

őri Keresztény Testvérközösség 

felkérésére Ittzés István ny. evan-
gélikus  lelkész  tartott  evangelizá-
ciót  Egyedül  Jézus...  címmel, 
amely 

János  evangéliuma  14. 

fejezet  6.  vers

ének  kijelentéseire 

épült. 
  
2016. december 
Adventi szeretetvendégség 
—  

három  alkalom  szeretetteljes 

légkörben  zajlott,  mint  mindig.  A 
r

övid  áhítatot  követően  kötetlenül 

beszélgettünk.  December  8-án  a 
gyülekezet  tagjai,  hittanosai,  kon-
firmandusai  vers

sel,  énekkel  és 

hangszerrel  s

zolgáltak.  Ezúton  is 

k

öszönet érte. 

 
2016. évi felújítási munkák 
A templom
 

külső málladozó lába-

zata  került  felújításra  egy  speciá-
lis,  légpórusos  szárító  vakolattal, 
mely lehetővé teszi a téglaszerke-
zetbe  felszívódó  talajvíz  kiszellő-
zését is. A kivitelezést a Szabó és 
Társa  Kft.  végezte.  Köszönet  a 
munkáért.  Köszönet  a  Városi  Ön-
kormányzat  500.000  Ft-os  támo-
gat

ásáért is! 

A  parókia

 

épületében korszerűsí-

tették  a fűtést  és felújították  a lel-
készlakást.  A  munkák  zömét  a 
Szagép  Kft.  végezte,  de  a  gyüle-
kezeti tago

k is besegítettek.  

Külön köszönet illeti 

Buga László

 

testv

érünket,  aki  igényes  asztalos 

munkájával  csökkentette  kiadása-
inkat. K

öszönet mindenkinek, akik 

munkájukkal, adományaikkal segí-
tették a tervek megvalósítását. 

 

 

 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

 

H

H

á

á

z

z

a

a

s

s

s

s

á

á

g

g

u

u

k

k

r

r

a

a

 

 

I

I

s

s

t

t

e

e

n

n

 

 

á

á

l

l

d

d

á

á

s

s

á

á

t

t

 

 

k

k

é

é

r

r

t

t

e

e

 

 

 

Far

kas János (rk.) és 

Keszőcze Marianna (ev.)

 

 

"Ezért hagyja el a férfi  

ap

ját és anyját, ra- 

gaszkodik fele

sé- 

géhez, és lesz- 

nek ketten egy  

testté. Úgyhogy  

már nem két test,  

hanem egy. Amit  

tehát  az  Isten  egybekötött,  ember 
azt el ne válassza."      (Mt 19,4-6)  
 

 

M

M

e

e

g

g

k

k

e

e

r

r

e

e

s

s

z

z

t

t

e

e

l

l

t

t

e

e

t

t

t

t

e

e

k

k

 

 

Orosz Nolen Attila 

Valach Zselyke 

Hajgató Alexa Anna 

Grieszmayer Anna 

Horváth Júlia 

Mazán Ádám és Mazán Dávid 

Györgyovics Ajna 

Györgyovics Márton 

Szaló Rozina 

Takács Norbert és Takács Zalán 

Emma-Lena Rosenow 

Glaser Szofia 

és Glaser Olivér

 

 

Elmenvén  azért,  tegyetek  tanít-
ványokká  minden  népeket,  meg-
keresztelv

én  őket  az  Atyának,  a 

Fiúnak  és  a  Szentléleknek  nevé-
ben,  tanítván  őket,  hogy  megtart-
sák  mindazt,  amit  én  parancsol-
tam  néktek,  és  íme,  én  tiveletek 
vagyok  minden  napon  a  világ  vé-
gezetéig.” „Aki hisz és megkeresz-
tel

kedik,  üdvözül,  aki  pedig  nem 

hisz, elkárhozik.”  

(Mt28: 19-

20; Márk 16:16) 

 

 

Már nincsenek közöttünk

 

 
 
 
 
 

Özv. Winkler Ágostonné   83 év 
Horváth Balázsné  

63 év 

Özv. Balka Sándorné  

85 

év 

Glaser Lajos  

63 

év 

Sághy Kálmánné  

84 

év 

Dobrádi Antal  

81 

év 

Malek Jenő  

89 

év 

Denk Ernőné  

90 

év 

 

„Jézus  ezt  mondja:  Az  Atya  ha-
talmat  adott  a  Fiúnak  az  ítéletté-
telre  is,  mert  ő  az  emberfia.  Ne 
csodálkozzatok  ezen.  mert  eljön 
az  óra,  amelyben  mindazok,  akik 
a  sírban  vannak,  meghallják  az  ő 
hangját,  és  kijönnek:  azok,  akik  a 
jót  tették,  hogy  feltámadjanak  az 
életre, azok pedig, akik a gonoszt 
cselekedték,  hogy  feltámadjanak 
az ítéletre.” 

                  (Jn5,27-29)

 

 
 

Van-E ISTEN? 

 
Egy  ember  elment  haj

at  vágatni, 

szakállt  nyíratni.  Ahogy  a  fodrász 
dolgozni  kezdett,  besz

édbe  ele-

gyedtek. Sok mindenről szót ejtet-
tek,  v

égül  szóba  került  Isten  is, 

mire a fodrász kijelentette:  

‒  Nem hiszem, hogy van Isten.  
‒  Miből  gondolja?  –  kérdezte  a 

vendég. 

‒  Nos,  csak  ki  kell  nézni  az  ut-

cára,  hogy  mindenki  megértse, 
miért nem létezhet Isten. 

‒  Most  mondja  meg  őszintén, 

ha  létezne,  hogy  lehetne  annyi 
beteg  ember  a  világon?  Hogy  is 
hagyhatnának  el  szülők  a  gyere-
keket? Ha létezne, se szenvedés, 
se  fájdalom  nem  lenne.  Elképzel-
hetetlen  egy  szeretetteljes  Isten, 
aki lehetővé teszi mindezt körülöt-
tünk. 

A  vendég  gondolkodott  egy  kis 
ideig, azt

án úgy döntött, hogy nem 

válaszol  a  fodrász  feltevésére, 
mert nem akart vitába keveredni.  

 

fodrász  befejezte  a  dolgát,  a 

vendég  fizetett,  majd  elbúcsúzott 
tőle és kilépett az utcára. Azonnal 
feltűnt  neki  egy  ember,  akinek 
hosszú,  gondozatlan  haja  és  lo-
b

oncos  szakálla  volt.  Piszkosnak 

és kulturálatlannak tűnt. A vendég 
visszament a 

fodrászüzletbe, ahol 

megszólította a fodrászát:  

‒  Tudja, mit mondok? Nem lé-

teznek fodrászok a világon! 

‒  Hogy mondhat ilyet uram? – 

kérdezte meglepetten a fodrász. – 
Hiszen itt va

gyok én! Márpedig én 

fodrász  vagyok!  Épp  most  fejez-
tem  be  az  ön  hajának  és  szakál-
lának a rendbetételét. 

‒  Nem,  nem!  –  erősködött  a 

vendég.  Fodrászok  márpedig  nin-
csenek.  Ha 

léteznének,  akkor 

nem lennének olyan hosszú, gon-
dozatlan  hajú  és  szakállú  embe-
rek  az  u

tcán,  mint  az  az  ember 

ott, látja? 

‒  Ah,  de  hát  attól  még  létez-

nek fodrászok! – válaszolt a mes-
ter. 

– Tehetek én arról, hogy az az 

ember nem jön be hozzám?" 

‒  Hát  ez  az!  –  bólintott  rá  a 

vendég.  –  Éppen  erről  van  szó! 
Isten is 

létezik! Tehet ő arról, hogy 

az  emberek  nem  fordulnak  hoz-
zá?  hogy  nem  keresik  meg  őt? 
Ezért  van  olyan  sok  fájdalom  és 
szenvedés a világon. 
 

pelikánt  a  keresztény  hagyo-

mány  a  közép-
kortól  kezdve 

eucharisztikus 

szimbólumként 

tartja  sz

ámon, 

mert életet adó 
vérét 

párhu-

zamba  állította 

a  megváltó  Krisztus  kiontott  véré-
vel. A halottakat életre keltő vér az 
olt

áriszentséget  és  a  keresztet 

idézi,  amit  a  Paradicsom  egyik 
híres  sora  (XXV,113)  pelikánunk-
nak mondja Jézus Krisztust. 

 

 

 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 
1512.  október  16-án  született  Bo-
ba  mellett,  az  egykori 

Vadasülé-

sen. 

Krakkóban  tanult,  itt  ismer-

kedhet

ett  meg  a  reformációval. 

1553-

ban  a  Pozsony  megyei  Víz-

kelet papja. E

retnekség miatt kiát-

kozták,  így  menekülnie  kellett.  A 
reformációt  pártoló Miksa trónörö-
kös oltalma alatt a Moson megyei 
Óvár és Kálnok lelkipásztora lett.  

Elszántan  terjesztette  az  új  tano-
kat,  vitázott  a  katolikus  papokkal. 
1558-

ban nyomdát rendezett be a 

városban.  Elsőként  saját  prédiká-
cióit  adta  ki,  amelyért  ismét  kiát-
kozták.  Ennek  dacára  is  kinyom-
tatta Sztárai Mihály (kortárs evan-
gélikus  lelkész)  egyik  hitvitázó 
színművét  és  Heinrich  Bullinger 
(kortárs  svájci  reformátor) magya-
rokhoz írt levelét. Huszár Gál ma-
gyaróvári  oktató-nevelő  munkája 
is  figyelmet  érdemel,  mivel  saját 
költségén  prédikátorképző  iskolát 
létesített,  a  szomszéd  falvakba 
pe

dig  kiküldte  tanítványait,  hogy 

gondozzák a híveket. 

A kas

sai városi tanács 1559-ben a 

protes

tánssá  lett  város  lelkészévé 

foga

dta. Alig egy évre rá családjá-

val  együtt  börtönbe  vetették,  de  a 
hívek  kiszabadították.  Debrecen-
be  menekült,  ahol  a  még  Óváron 
nyomtatásba  fogott  énekes  köny-
vét is megjelentette. Két év múlva 
már  Komáromban  találjuk,  ahon-
nan  egy  év  elteltével  menekülnie 
ke

llett.  Balassi  Bálint  majdani  ne-

ve

lőjeként  is  szolgáló Bornemisza 

Péterrel  (lelkész)  közösen  prédi-
káltak Nagyszombatban.  

1568-

ban 

Csallóköz-Mátyusföld 

püspöke.  Bornemissza  segítségé-
vel  állította  fel  1573-ban  a  nyom-
dáját,  ahol  többek  között  barátja 
prédikációkötetét  és  az  evangéli-
kusok  által  használt  komjáti  éne-
keskönyvet is elkészítette. Huszár 
Gált  1775-ben  Pápára  hívják  lel-
késznek.  Még  abban  az  évben, 
pestisben  meghal.  Nyom

dáját  ott 

élő fia, Huszár Dávid vitte tovább.  
Az 

általa  kiadott  könyvek,  mind  a 

lutheránus,  mind  a  kálvinista  ta-
nok 

irányában  hatottak,  így 

az 

evang

élikus  és  a  református 

egyház is sajátjaként tiszteli,

 az 

egykori katolikus papot.  

 

 
— 

Nem  vitatható,  hogy  még  a 

legjobban  szervezett  közösség  is 
elérkezik  egy  olyan  ponthoz,  ami-
kor  szembe kell  néznie a változá-
sok  szükségességével    mondta 
Kapui 

Je

 

atya,  a  moso-
ni  Nepomuki 
Szent  János 
Plébánia  40 
évvel  ezelőtt 
felszentelt 
plébánosa.  – 
Ilyenkor  min-
denkinek  arra 
kell  törekednie,  hogy  a  hibákat  a 
lehető leggyorsabban kijavítsák. A 
megújhodás  legjobb,  legigazabb 
módja  szerintem  a  belső  reform. 
Luther idej

ében is az lett volna, és 

nem  egyházszakadást  elindítani. 
Ennek  a  lépésnek  a  mai  napig  is 
ható  következményeként  éljük 
meg,  hogy  egyházak  sokasága 
jön létre, és ezek kivétel nélkül az 
úgynevezett  protestáns  oldalon 
keletkeznek.  Bár  ez  egyáltalán 
nem jó, kár a megváltoztathatatlan 
dolgokon  révedezni,  mert  ennél 
sokkal  fontosabb  feladatunk  is 
van.  Mi  keresztények  nem  gyűlöl-
ködhetünk, mert ezzel a hitetlenek 
malmára  hajtjuk  a  vizet.  Talán 
éppen  a  Húsvét,  és  Jézusnak  az 
utolsó vacsorán elmondott szavai-
ra  kell  em

lékeznünk:  „Arról  tudják 

majd meg rólatok, hogy a tanítvá-
nyaim  vagytok,  hogy  szeretettel 
vagytok  egymás  iránt.”
  Az  Euró-
pai-

szintű,  de  mondhatnám,  vi-

lágméretű  vallásellenesség  és 
vallástalanság  ellen  csak  az  egy-
házak  összefogásával,  az  evan-
g

élium  hirdetésével  és  a  krisztusi 

szeretet  példamutató  gyakorlásá-
val,  a  megbocsátás  erényének 
felmutatásával  vehetjük  fel  ered-
ményesen a küzdelmet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

XVI. Benedek pápa 

 

Ratzinger  bíboros,  a  későbbi  XVI 
Benedek az evangélikus és katoli-
kus  közeledésről  azt  írta,  hogy  a 
lutheri  ostoroz

ásoknak  abban  a 

korban  volt  igazságalapja.  Az  el-
múlt félévezred azonban új megvi-
lágításba  helyezte  a  megigazulás 
tanát:  „Újra  meg  kell  tanulnunk 
megérteni  Istent,  […]  aki  ismer 
minket,  és  aki  belénk  ültette  a 
végtelen  iránti  vágyat.  […]  Újra 
meg  kell  ismernünk  Krisztust,  […] 
Így  kell  újra  megértenünk  a  bűnt, 
az  ítéletet  és  kegyelmet. Ez  a  tö-
rekvés  hatja  át  az  evangélikusok 
és  a  katolikusok  között  létrejött 
megállapodást.” 
  
 

Ferenc pápa 

 

 

2016-

ban  Ferenc  pápa  a  Luther-

500  em

lékév  kapcsán  többször  is 

beszélt  a  reformációt  elindító  teo-
lógusról,  aki  joggal  háborodott  fel 
az akkori katoli

kus egyházon belül 

ur

alkodó  korrupció,  a  világiasság, 

a pénzsóvárság és a hatalomvágy 
miatt. 

„Hálával ismerjük el, hogy a 

refor

máció  segített  még  inkább 

központi jelleget adni a Szentírás-
nak  a  kato

likus egyházon belül" – 

mondta  a  katolikus  egy

házfő… 

Ma  a  lutheránusok  és  a  katoliku-
sok,  a  protestánsokkal  együtt, 
egyetértünk  a  megigazulásra  vo-
natkozó tanban.” 

 

 

AZ ÉLŐ LUTHER 

a látható és a láthatatlan egyház 

 
A téma aktualitását a Jubileumi év 
és  az  a  körülmény  adja,  hogy  az 
evangélikus  keresztyénség  mos-
tani 

megújulási 

folyamatában 

szükségszerűen  előtérbe  kerül 
Luther  egyházról  szóló  tanítása. 
Számára  mindvégig  nyilvánvaló, 
hogy  Jézus  Krisztus  csak  egy 
egyházat  alapított,  tehát  az  egy-
ház
  elnevezés  semmiféle  emberi 
alakulatra nem alkalmazha

tó.  

A

z egyház Krisztus teste. 

Az  egyházat  senki  sem  látja,  ha-
nem  csak  hiszi  az  Ige  által  
–  írja 
Luther.  Az  egyház  csak  a  hitnek 
lehet  a tárgya.  A  kereszt,  a szen-
vedés,  üldöztetés  mindig  nyomon 
kíséri  e  világban  az  istenit,  hogy 
annál  inkább elrejtse azt  a termé-
szetes tekintet elől.  

Ez a ke

reszt bölcsessége. 

Az egyház elrejtettsége dacára se 
megismerhetetlen

, mert a hit által, 

a  hívő  számára  láthatóvá  válik.  A 
„láthatatlan" 

egyház 

eszerint 

egyúttal „látható" is. Ez tehát nem 
két  különböző  egyházat  jelent, 
hanem  ugyanannak  az  egy  egy-
háznak  a  két  oldalát.  A  „látható-
ság"  éppen  úgy  hozzátartozik  az 
egyház lényegéhez, mint a „látha-
tatlansága".  A  lutheri  egyházfoga-
lomnak  gyakorlati  jelentősége 
éppen  a  láthatóság  helyes  értel-
mezésében  s  annak  következmé-
nyeiben domborodik ki.  

Luther szerint 

az egyház három ismertetőjegye: 

a keresztség, 

a kenyér (úrvacsora) 

és az evangélium (az Ige).

 

Elsősorban az Ige, mely testté lett. 

 

A

z  egyház  igazi  tagjai,  a  szentek 

is  el  vannak  rejtőzve,  nem  ismer-
hetők  fel.  Az  egyház  a  kereszt 
m

ögött létezik. 

Dr. Wiczián Dezső,  

egyetemi oktató

 

 

AZ ÁGOSTAI HITVALLÁS 

egyházképe 

 

Egyházközségünk 

Smidéliusz  And-
rás  
(kajárpéci  lel-
kész)  ágostai  hit-
tételekről 

tartott 

előadásával  nyi-
totta  meg  a  Lut-
her-

év gyülekezeti 

prog

ramsorozatát. 

 

A  Confessio  Augustana  2  fejezet-
ből és 28 tételből áll. Az első 21 a 
hívők számára a legfontosabb hit-
tételeket, a másik a Bibliával nem 
egyező tanokat sorolja fel.  
Az  isteni  szentháromságban  min-
denekfelett  hinni  kell.  Mindenki 
kárhozatra  születik,  de  a  kereszt-
ség  és  Szentlélek  munkája  által 
válik  érdemessé  az  örök  életre, 
Krisztus végítélete szerint. A meg-
igazulás a hit által történik, és ezt 
Szentlélek  közvetíti.  Az  egyház  a 
szentek közössége. Krisztus teste 
és  vére  az  úrvacsorában  valósá-
gosan  jelen  van.  A  szentségek 
célja a hit megerősítése. Az Isten-
nek tett őszinte gyónás utáni bűn-
bánat részei: a bűn okozta törede-
lem, rettegés, feloldozás, hit, bűn-
bánat  gyümölcsei:  jó  cselekede-
tek. 

Ez  utóbbiak  azonban  nem 

jogos

ítanak  a  kegyelemre,  azért 

kell  jónak  lenni,  mert  ez  Isten  pa-
rancsa.  A  szenteket  tisztelni  kell, 
de hoz

zájuk imádkozni: nem. 

 

A  lelkész  kiemelte,  hogy  Luther 
nem  új  vallást  teremtett,  hanem  a 
vakv

ágányra  került  gyakorlatot 

visszave

zette a bibliai helyes útra. 

Az  ágostai  hittételeket  –  az  egy-
háztörténelemben  először  –  nem 
egyházi  vezetők,  hanem  világiak 
írták alá.  

Az evangélikus egyház 
a közösség allegóriája. 

A  nem  könnyű  témát  taglaló  elő-
adáson  kb.  ötven  fő  vett  részt, 
köztük  a  testvérgyülekezetekből 
és a reformátusoktól érkezettek. 

 

A pápa a protestáns Svédországban 

 

 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 
 
 

 
2017.  január  4-én  Wolfsburg és 
Bitterfeld  után  a  Wittenbergben 
leszállni  szándékozó  utasok  igen-
csak meglepődtek, amikor az exp-
resszvonatuk  egyszerűen  átrobo-
gott  az  állomáson.  Egy a vonaton 
utaz

ó  újságíró  beszámolója  sze-

rint  a  személyzet  egy  idő  után 
észlelte  a  hibát,  és  a  nyíltvonalon 
megálltak.  Kis  idő  múltán  vissza-
tolattak,  majd  a  gyors  le- 

és  fel-

szállás után 14 perc késéssel foly-
tatták útjukat. A menetidőben rejlő 
tartalékok  miatt  a  végállomáson 
már csak kettő perc volt a menet-
rendtől való eltérés. 

Az újságíró a Twitteren át tett ész-
revételeire reagálva a DB szóvivő-
je  elismerte,  hogy  a  mozdonyve-
zető  sajnálatos  módon  elfelejtett 
megállni.  Az  ügy  miatti  sajnálko-
zását azzal toldotta meg, hogy az 
évi 500.000 vonat 3.000.000 meg-
állását tekintve ez egyedi esetnek 
számít.  Ennek  ellenére  kivizsgál-
ják  az  esetet,  és  mindent  meg-
tesznek, hogy ne ismétlődjön meg  
Az  eseménynek  különleges  szí-
nezetet ad, hogy 2017 Luther em-
lékév,  mivel  Martin  Luther  500 
évvel ezelőtt szögelte ki 95 tételét 
a  wittenbergi  vártemplom  kapujá-
ra. A város 1938-tól hivatalosan is 
a  Lutherstadt  Wittenberg 

névre 

hallgat,  így  emlékezve  meg  a  re-
formátor  Luther  munkásságáról. 
1999  óta  Békéscsaba  testvérvá-
rosa. 
 

 

…talált  a  folyóban  egy  különösen 
értékes  követ.  Másnap  találkozott 
egy másik utazóval, aki éhes volt, 
így  hát  a  bölcs  asszony  kinyitotta 
a  csomagját,  és  megosztotta  en-
niva

lóját a vándorral. Az éhes utas 

meglátta  a  drágakövet  az  asz-
szonynál,  és  kérte  őt,  hogy  adja 
neki.  A  nő  habozás  nélkül  neki 
adta  a követ.  A  vándor  örvendez-
ve  jó  szerencséjén  továbbállt,  hi-
szen  tudta:  a  drágakő  olyan  érté-
kes,  hogy  élete  hátralévő  részé-
ben  nem  kell  többé  szükséget 
szen

vednie.  Ám  néhány  nappal 

később  a  vándor  visszatért  az 
asszony

hoz,  és  visszaadta  neki  a 

követ. 

–  Gondolkoztam 

– 

szólalt 

meg. 

–  Jól  tudom,  milyen  értékes 

ez  a  kő,  de  visszaadom  abban  a 
re

ményben,  hogy  adhatsz  nekem 

vala

mit, ami még értékesebb. Add 

nekem  azt  a  valamit  belőled,  ami 
képessé  tett  arra,  hogy  nekem 
add a k

övet! 

 

 
Húsvét közeledtével sokszor talál-
kozunk 

Jézus  utolsó  szavaival, 

vagy a passiótörténet jeleneteivel. 
Nem  csak  a  templomban,  hanem 
a  különböző  médiumokban  is. 
Ilyenkor  még  többet  foglalkozunk 
Jézus  szenvedéseivel,  mint  más-
kor. És ez érthető is. 
Én  Istenem,  én  Istenem,  miért 
hagytál  el  engemet?  –  idézzük 
sokszor  Jézusnak  Máté  evangéli-
uma  szerinti  utolsó  mondatát. 
Ezek a panaszló szavak azt sejte-
tik,  hogy  Krisztus kénytelen  volt  a 
halálnál  is  nagyobb  büntetést  el-
szenvedni,  az  atyja,  vagyis  az 
Isten is elfordult tőle. Magára ma-
radt. 

Isten  nem  vállal  sorközössé-

get  a  bűnnel,  márpedig  Jézus 
magára vette azokat a kereszten.  

 

 

Ezért  Istennek  el  kellett  fordulnia 
tőle,  még  ha  a  saját  fia  is  volt. 
T

ávol van tőlem a segítség, pedig 

jajgatva  kiáltok  –  idézi  Máté  (az 
Újszövetség görög  nyelve helyett) 
eredetiben,  héberül  a  zsoltárver-
set.  Így  lehet  tisztázni  azt  a  félre-
értést,  hogy  miért  mondják  egye-
sek  Jézus  szavaira,  hogy  végső 
elkeseredésében  Illést  hívta  se-
gítségül.  Illés  neve  ugyanis  hébe-
rül Élijahú, azaz Isten. Tehát való-
ban  f

élreérthető  a  mondat.  Külö-

nösen  azért  volt  természetes  Illés 
értése, mert – ha Jézust messiás-
nak  mondjuk,  mint  ahogy  az  is 

– 

Illést  a  Messiás  útjának  előkészí-
tőjének  tartja  a zsidó  hagyomány. 
Jézus  valójában  Istent  hívta,  hi-
szen az Atya (ezen utolsó pillana-
tig)  mind

végig  vele  volt.  Kihez  is 

fordulhatott  volna  máshoz?!  Ez 
már  régen  történt,  de  van  a  má-
nak is egy nagyon fontos kérdése: 
Miért hagytuk mi magára az Atya, 
a Fiú, a Szentléke Istent?  

 

Sajnos  az  utóbbi  időben  egy  in-
kább  úgy  tűnik,  hogy  Isten,  aki  a 
mi  Meg

váltónk  és  Vigasztalónk, 

már  csak  keveseket  érdekel.  Kö-
zülük is túlnyomó többségében az 
idősebb  korosztályt.  A  hittanjáró 
fiatalok a konfirmációs vizsga után 
egysze

rűen eltűnnek, a szüleikkel, 

nagy

szüleikkel  együtt.  Biztosan 

közrejátszik  az  is,  hogy  az  idő-
sebbek,  kiröpülvén  a  gyerekek, 
jobban  ráérnek.  Mintha  nem  tud-
nák,  hogy  a  templomba  járáson, 
az úrvacsorán, a hitközösségeken 
belüli  élet  lényegében  az  üdvös-
séget  is  jelentheti  a  számukra. 
Nagy  a  koc

kázat,  és  az  emberek 

többsége,  átvéve  a  rohanó  világ 
sebes

ségét,  fordulatszámát,  a 

jelenért feláldozza a jövőt.  

 

Koncz  Zsuzsának  van  egy  Bródy-
Illés  száma,  aminek  egyik  sora 
nagyon is idepasszol: „Miért hagy-
tuk,  hogy  így  legyen?”  A  választ 
ki-

ki megtalálja magában, ha szán 

rá időt, ha komolyan keresi… 
 

 

Az állomás és az ICE-vonat 

background image

 
 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

Febr

uár 16. 

Smidéliusz András  

kajárpéci ev. lelkész előadása: 

Az 

Ágostai hitvallás egyházképe 

• 

Március 12-14. 

D

r. Percze Sándor ménfőcsanaki 

ev. 

lelkész evangelizációja – 3 r. 

Evangélikus hitünk 4 alappillére 

Luther „Sola” teológiai hittételei  

• 

Április hónap 

Az 

Evangélikus Egyház készíttette 

k

ültéri képeskönyv kiállítás a 

templom előtti téren. 

Április 20. 

Ittzés János ny. ev. püspök: 

Vallom az evangélikus keresztény 
egyház tiszta és igaz tanítását, és 

hozzá hűséggel ragaszkodom.

 

Április 25. 

Händel Messiás című oratóriuma 

rock-

változat a MÜPA-ban 

• 

Előadás májusban 

Árva Bethlen Kata monodrámája, 

Kökényessy Ági színművész ea. 

• 

Előadások júniusban 

ifj. Hafenscher Károly lelkész, 

a Reformáció kormánybiztosa:  

Közösségeink jövője  

– 500 éve reformáció 

Dr. Korányi András egy. tanár 

Egyháztörténet 

Kirándulás júniusban 

A budapesti 

Evangélikus Múze-

um, a 

Nemzeti Múzeum reformá-

ciói időszaki kiállításainak, és a 

Biblia Múzeum megtekintése. 

• 

Tervezett 

további utazások 

Utazás erdélyi ref. emlékhelyekre. 

Németország: Luther-út 

Egyházkerületi nap: Sárvár 

• 

További rendezvények 

Augusztus 24-27. 

Wittenbergi magyar napok:  

Ok

tóber 31. 

R

eformáció központi rendezvé-

nye: Papp László Sportaréna 

A templomhoz a 
telket  Magyar

ó-

vár  városa  in-
gyen  biztosítot-
ta. 

Jummer-

spach  Frigyes 
helybeli 

építész 

gyorsan 

elk

é-

szült  a  terve-

zéssel, így az építkezés 1876-ban 
elkezdődhetett.  1879-ben  került 
tető  alá  a  templom.  Használatba 
vétele  azonban  csak  5  évre  rá 
sikerült,  mivel  a belső berendezé-
sek addigra k

észültek el.  

1884.  június  8-a  (szentháromság-
napja) 

örömünnep volt a maroknyi 

magyaróvári evangélikus gyüleke-
zetnek; 

ekkor  szentelte  fel  új 

templomát  Geduly  Lajos  pozso-
nyi  püspök.  Megkezdődhetett  az 
igazi  gyülekezeti  élet.  1887-ben 
pedálos  harmóniumot  szereztek 
be, majd 1896-

ban megvásárolták 

mindh

árom  (560,  280  és  150  kg-

os)  harangunkat,  melyeket  1896. 
augusztus  23-

án  szentelték  fel. 

1908-ban pedig be

szerezték a ma 

is  működő  toronyórát.  1909-ben 
megkezdődött az anyásulási moz-
galom. Eddig évenként 8 istentisz-
telet  volt  Magyaróvárott,  amelyek 
időpontját mindig előre megállapí-
tották, kinyomtatták és újságban is 
meghirdették.  Így  adták  a  gyüle-
keze

t  tudtára.  Az  1910-ben  meg-

tartott  népszámláláskor  már  602 
lelket  számlál  a  gyülekezet  az 
addigi 2-3 

százzal szemben.  

Ezen  fejlődés  eredményeként 
1910.  február  7-én  tartott  közgyű-
lés  kimondja  az  önálló  magyaró-
vári  gyülekezet  létrejöttét.  Itt  dön-
tenek  egy  olyan 

papi lakás felépí-

téséről  is,  amelyben  otthont  talál 
majd 

a  lelkész,  a  kántor  és  az 

egyházfi  is.  A  hozzá  szükséges 
telket  már  1908-ban  megvették. 
Az építkezést 1914-ben kezdték, s 
mire 

az  épületet  tető  alá  hozták, 

kitört az első világháború. 

 

 

Olvasom  a 

régi  neveket  a  temp-

lom  padjain

,  úgy  érzem  évszá-

zadnyi  történelem  tekint  vissza 
rám.  Bár  elmentek,  mégis  itt  van-
nak; 

némelyiknek  a  gyermeke, 

másiknak  az  unokája,  dédunoká-
ja, rokona viszi to

vább a nevet és 

a  hitet. 

A  17  női  nevet  és  12  férfi 

nevet  tartalmazó  névsor  az  első 
padsortól, (baloldalon a nők, jobb-
oldalon a férfiak bontásban) balról 
jobbra 

íródott. 

Dr. Szahlender Ferenc

né  

Csatáry Elekné  
özv. Dr. Tabajdy Zoltánné  
gróf Se Tottó Gergelyné  
Dercsényi Sándorné  
Geiszbühl Mihályné  
Günther Lajosné  
Nagy Eszter  
Schmicke Gergelyné  
Gábriel Károlyné,  
Junek Rezsőné  
Rosina Hoffmann 
Farkas Mihályné  
Csengey Margit  
Blaschkó Jánosné  
Strasser Jánosné  
Szabó Károlyné 

Móricz Czéh 
Prőhle Henrik 
Samuel Günther 
Teutsch Reinhold 
Szirmay Jenő 
Adolf Weegmann 
Mathias Hoffmann 
Josef Patschinsky 
Franz Swetlik 
Josef Krischker 
Adam Dietrich 
Christia Ilsemann 

 

 

 

background image

 
 

10 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

A GEISZBÜHL-CSALÁD 

 
Geiszbühl  Erna  és  Geiszbühl  Ró-
bert így írták meg az ötödik gene-
ráció  óta  a  mosonmagyaróvári 
evangélikus gyülekezethez kötődő 
családjuk történetét.  

„Az  anyai  ágon  evangélikus  csa-
ládunk  Németországból  került 
Magyarországra. 

Nagyanyánk 

Hoffmann  Rozina  (Pauer  Rozina, 
1871  - 

1945),  nagyapánk  Hoff-

mann  Mátyás  mézeskalácsos  kis-
iparosok  voltak.  Magyar  utca  h

á-

zuk  (Üvegcipő  bolt)  még  mai  áll. 
Négy  gyermekük  Gusztáv  (1904), 
Róza  (édesanyánk,  1906),  Anna 
(1908)  és  Irma  (1911).  Édes-
anyánk  (édesapja  korai  halála 
után)  nagybátyjához,  Hoffmann 
Gusztáv  mosoni  pékkisiparoshoz 
került, 

ahol 

megismerkedett 

Geiszbühl  Mihállyal  (édesapánk, 
1895-

1976),  és  1928-ban  össze-

házasodtak.  Édesapánk  9  gyer-
mekes  katolikus  családban  szüle-
tett,  legkisebb  öccse  Mátyás 
(1908),  a  kőhidai  börtön  katolikus 
lelkésze  volt.  Édesapánk  reverzá-
list 

adott,  így  mi  mindhárman 

evangélikusok lettünk.” 
A három testvér közül Erna (1930) 
tanulmányait  Magyaróváron  és 
Kőszegen  a  Gyurátz  Ferenc 
evangélikus internátusban kezdte, 
majd  az  egyházi  iskolák  megszű-
nése  után  a  magyaróvári  piarista 
gimnáziumban  folytatta.  „Felsőfo-
kú  pedagógiai  végzettségemet 
Győrben szereztem.  
 

 

Két  gyermekem  született.  Zsuzsa 
(1953)  debre

ceni  egyetemi  évei 

után  Budapesten  helyezkedett  el, 
majd  Németországba  ment  férj-
hez, ahol egy lánya született. Tőle 
két  unokám  van,  akik  szintén 
evan

gélikusok.  Katalin  (1957)  Bu-

dapesten 

szerzett 

dip

lomát,  és  munka 

mellett  a  Deák  téri 
templom  zeneka

rának 

he

gedűseként  vállalt 

egyházi 

szolg

álatot, 

jelenleg 

Németor-

szágban dolgozik.” 

 

A  kétgyermekes  Mi-
hály  (1932),  Moson-
magya

róváron, majd a 

sopro

ni 

evangélikus 

líceumban  tanult,  de 

a

nnak  megszűnése  után  ő  is  a 

mosonma

gyaróvári 

piaristáknál 

érettségizett.  A  Budapesti  Műsza-
ki  Egyetemen  szerzett  diplomát, 
je

lenleg  Budakalászon  lakik,  és  a 

szentendrei  evangélikus  gyüleke-
zet  aktív  tagja.  Péter  fia  (1965) 
Ausztráliában él, két kislánya szü-
letett. Mi

hálynak (1970) egy lánya 

és egy fia van. 

 

A  legfiatalabb  testvér,  Róbert 
(1938),  Mo

sonmagyaróváron  járt 

általános  iskolába,  Győrben  sze-
rezte közép- és felsőfokú végzett-
ségét  gyártástechnológia  szakon. 
„Egy  fiúgyermekem  született,  Ró-
bert  (1966),  aki  ma  Feke

teerdőn 

él  a  családjával.  Áron  unokám 
(2002) 

mosonmagyaróvári 

evangélikus  gyülekezet  tagjaként 
2015-

ben konfirmált, bízva abban, 

hogy a család gyülekezethez való 
tartozását  felnőtt  korában  is  to-
vább viszi.”
  
Az  1922-ben 

alakult  önálló  gyüle-

kezet tagjaiként  nevük még ma is 
megtalálható a padsorok között.  

 

 

 
 
 
 

 

 
 

 

 

 

    

Bár  a  fűtési  idényben  a  gyüleke-
zeti  teremben  tartott 

igehirdetési 

al-kalmakon  csak  10-

15  fő  vesz 

részt,  legaktívabb  tagjai  révén  a 
testvérgyülekezetünk  is  készül  a 
Luther-

év  méltó  megünneplésére. 

Egyebek  mellett 

–  Kiss  Miklós 

esperes-

lelkész  egyetértésével  – 

február  24-én  nyújtottak  be  a  pol-
gármesternek  egy  kérelmet.  Azt 
kezdeményezték,  egy,  a  temp-
lomhoz  közeli  névtelen  utcácskát 
Luther  Mártonról  nevezzék  el. 
Bízunk a kedvező fogadtatásban. 
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

„Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember;  

mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van,  

de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7) 

background image

 
 

11 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

 

Karikázd be a helyes válasz betű-
jelét,  majd  a  bekarikázott  betűket 
sorrendben írd a vonalra, és meg-
kapod a megfejtést! (Egy kérdésre 
csak egy helyes válasz adható.) 
 
1. 

Hányadik  napon  támadt  fel  Jé-

zus?

 

K 

a harmadikon 

 

L 

a negyediken 

 

a másodikon 

 
2. 

Hány  gonosztevővel  együtt  fe-
szítették meg Jézust? 

D 

eggyel 

 

kettővel 

 

É  hárommal 
 

3. 

Kit  találtak  a  sírban  a  Jézus 

testét  bebalzsamozni  érkező 
asszonyok?

 

R 

egy angyalt 

 

S 

a feltámadt Jézust 

 

T 

Jánost 

 
4. 

Melyik  tanítvány  ért  elsőnek  az 

üres sírhoz? 

E 

János 

 

É  Péter 

 

F 

Jakab

 

 
5. 

Ki vagy kik akarták Jézus halá-

lát? 

R 

Júdás 

 

papok

, írástudók,  

farizeusok 

 

T 

tanítványok 

 
6.  V

égül  melyik  vezető  adta  ki  a 

parancsot  Jézus  keresztre  fe-
szítésére? 

V 

főpap 

 

S 

Heródes 

 

Z 

Pilátus 

 
7. 

Melyik  tanítvány  tagadta  meg 

Jézust háromszor? 

R 

 

Júdás 

 

S 

 

János 

 

T 

 

Péter 

 
 

 

 

A  keresztre  feszítése  előtti  utolsó 
vasárnapon  Jézus  Jeruzsálembe 
ment. 

A  zsidók  ugyanis  ezen  a 

napon  ünnepelték  az  egyiptomi 
rabságból  való  kiszabadulásukat. 
E

z a nap a Virágvasárnap. 

 

 

M

M

A

A

G

G

Y

Y

A

A

R

R

O

O

R

R

S

S

Z

Z

Á

Á

G

G

I

I

 

 

 

 

E

E

V

V

A

A

N

N

G

G

É

É

L

L

I

I

K

K

U

U

S

S

 

 

E

E

G

G

Y

Y

H

H

Á

Á

Z

Z

 

 
Egyházunk közel 300 evangélikus 
gyülekezet  Jézus  Krisztushoz  kö-
tődő  közössége.  37  óvodában  és 
iskolában  mint-egy  hétezer  diák 
készül  az  életre  közel  ezer  peda-
gógusunk  segítségével.  Az  Evan-
g

élikus  Hittudományi  Egyetemen 

száznál  több  fiatal  folytatja  tanul-
mányait a lelkészi, hittanári, illetve 
hitoktatói szakon. 
 
S

zeretetintézményeinkben 

több 

száz  idős  ember  kap  testvéri  kö-
zösségben  otthont  élete  utolsó 
sza

kaszára.  Fogyatékos  gyerme-

kek  gondozására  is  vállalkozunk. 
A

z  evangélikusok  szociális  érzé-

keny

ségéről  tanúskodik,  hogy 

foglalkozunk  haj

léktalanokkal  és 

szenve

délybetegekkel is. 

Idei  kampányunk  középpontjában 
az  evangélikus  oktatás-  és  neve-
lés,  azaz  óvodáink  és  iskoláink 
állnak. 
 

Kedvezményezett neve: 

Magyaror

szági Evangélikus Egyház 

Technikai szám: 0035 

 
 

 

A  katolikus  templomokban  ekkor 
van  a  barkaszente

lés.  Juss  el  a 

nyíltól  a  városkapuig  a  labirintu-
s

on át!

 

A Gyermekoldalt készítette:  

Ferenczy Balázs

 

 

H

H

A

A

R

R

A

A

N

N

G

G

S

S

Z

Z

Ó

Ó

 

 

A

A

L

L

A

A

P

P

Í

Í

T

T

V

V

Á

Á

N

N

Y

Y

 

 

Alapítás éve: 1995 

 

Az Alapítvány célja: 
Az  egyházközségi  épületek  állag-
megóvásának,  felújításának,  kor-
szerűsítésének,  karbantartásának 
és  hatékony  működésének  előse-
gítése;  a  tartalmas  gyülekezeti 
élet  elősegítése,  összejövetelek, 
prog

ramok,  találkozók  finanszíro-

zása;  tehetséges  protestáns  mo-
sonma

gyaróvári  fiatalok  tanulmá-

nyainak  segítése  havi  rendszeres 
támogatással. 
Számlaszám: 58600252-10011386 
Adószám: 18530069-1-08 

 
 

Az adótörvény szerint Ön 

mindkettőt támogathatja. 

A szabályok szerint adója  

1 %-

át felajánlhatja  

egy egyháznak és  

egy nonprofit szervezetnek. 

Ezt 

az adótartalmat  

minden

képpen erre fordítják. 

Döntsön Ön! 

Kérjük, hogy adója 1-1 %-át 

ajánlja fel az egyházunk és a 

gyülekezeti alapítványunk 

nemes céljaira! 

 

background image

 
 

12 

 

LUTHERANUS

 

●  A Mosonmag yaróvári  Evangélikus G yül ekezet Hírlevele  

Erős vár a mi Istenünk! 

IV. évf. 1. szám ● Húsvét 

 

Gyülekezetünk 

egyházi szolgálatai 

Keresztelés:  Gyermeküket  ke-
resztény  hitben  nevelni  akaró 
szülők  kérhetik  gyermekük  ke-
resztelését.  Ennek  alapfeltétele, 
hogy  az  egyik  szülő  evangélikus 
legyen  és  mindkét  szülő,  vala-
mint  a  kereszt

szülők  legyenek 

megkeresztelve.  A  ke

resztelés 

nincs 

korhatárhoz  kötve,  így  ke-

resztelését  kérheti  felnőtt  ember 
is, aki megtért Istenhez.   
 
Konfirmáció:
 A megkeresztelt és 
hitben nevelt gyerekek 7 éves 
ko

ruktól járhatnak bibliaórára: mé-

lyíthetik ismeretüket, hitüket. 13 
éves kortól, a gyermekként meg-
szerz

ett hit erősítését szolgálja a 

konfirmációs bibliaóra. A konfir-
mandusok az egy

éves felkészítő 

szakasz végén vizsgát tesznek.  
 
Esketés:  
Megházasodni  annyit 
jelent,  mint  elkötelezni  magunkat 
egymásnak  és  fogadalmat  tenni 
az Úr Isten előtt. A házasságkötés 
feltétele,  hogy  az  egyik  fél  evan-
g

élikus legyen és mindketten meg 

legyenek keresztelve.  
 
Lelki  gondozás:  
A  nehéz  élet-
helyzetbe  került  ember  számára 
nincs  bizto

sabb  út,  mint  az  Úrhoz 

és  a  Szentíráshoz  fordulni.  Lelké-
szi  titoktartás  mellett  van  lehető-
ség  személyes  lelki  gondozásra, 
négyszemközti beszélgetésre is. 
 
Temetés:
  Az  egyházi  temetés 
igényének  bejelentésekor  a  hoz-
zátartozónak  személyesen  kell 
meg

jelennie.  Nem  tartunk  külön 

gyászmisét,  hanem  a  temetést 
követő  istentiszteleten  imádságot 
mondunk az elh

unyt emlékére. 

 
 
 
 
 

 

 

 

Gyülekezeti  

alkalmaink 

 

Istentisztelet 

Vasárnap

 

09:00  Lev

él 

10:00  Mosonmagya

róvár 

11:00  Hegyeshalom 
14:00  Rajka 

 

Gyermek biblia

óra 

Hétfő 

13.30 

Levél 

14.30  Hegyeshalom 
15.30  Rajka 

Kedd 

08:00  Piarista Iskola 
08:55  Piarista Iskola 

Szerda 

16:00  

Óvári gyülekezeti terem 

Csütörtök 

11.40  

Halászi 

 

Konfirmációi felkészítő  

Szerda 

15.00   Rajka 
17:00 

Óvári gyülekezeti terem 

 

Felnőtt bibliaóra 

Cs

ütörtök 

18:00 

Óvári gyülekezeti terem 

 

 

A BÖJT 

Nekem  az  olyan  böjt  tetszik,  ami-
kor  leoldod  a  b

űnösen  fölrakott 

bilincseket, kibontod a járom köte-
leit,  szabadon  bocsátod  az  el-
nyomottakat,  és  összetörsz  min-
den jármot! Oszd meg kenyeredet 
az  éhezővel,  vidd  be  házadba  a 
szegény  bujdosókat,  ha  mezíte-
lent 

látsz,  ruházd  fel,  és  ne  zár-

kózz el testvéred elől! Akkor eljön 
világosságod,  mint  a  hajnalhasa-
dás,  és  hamar  beheged  a  sebed. 
Igazs

ágod  jár  előtted,  és  az  Úr 

dicsősége  lesz  mögötted.  Ha  se-
gítségül hívod az Urat, ő válaszol, 
ha 

kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! 

(

Ézs 58,6-9) 

 

 

Gyülekezetünk 

elöljárói 

 

Kiss Mik

lós 

esperes-

lelkész 

20-824-97-12 

Nagy Zoltán 

felügyelő 

Heincz Sándor 

gondnok 

30-937-21-80 

96-213-276

 

 

Presbiterek: 

Dr.  Cserháti  Géza,  Günther  Já-
nos,  Heincz  Sándor,  Heincz  Sán-
dorné,  Horváth  Balázs,  Horváth 
Jenő,  Ihász  Kálmánné,  Kovács 
Gyula, Nagy Sándor, Nemes Irén, 
Scheibné  Vajda  Edit,  Tóth  Erika, 
Török  Gyula,  Tuller  Kálmánné, 
Varga Ildikó, Varga Tamás 

 

Presbitérium: 

Döntéshozó  testület.  Tagjai:  a 
lelkész,  a felügyelő  és a  presbite-
rek 

 

Lelkészi hivatal elérhetősége:  
Mosonmagyaróvár, Magyar u. 33.  

Telefon: 96-217-160

 

 

Elérhetőségeink a világhálón: 

mosonmagyarovar.lutheran.hu 

hu-hu.facebook.com 

/pages/Mosonma

gyaróvári-

Evangélikus-Gyülekezet 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Impresszum: 

A Mosonmagyaróvári  

Evangélikus Gyülekezet  

ingyenes hírlevele 

 

K

özreműködők: 

Ferenczy Balázs, Nagy Zoltán, 

Vizsy-Gombosi Lilla  

 

Felelős kiadó:  

Kiss Miklós, esperes-lelkész 

 

Szerkeszt

ő:  

Vizsy Ferenc (30-633-21-77) 

Protestáns Újságírók Szövetségének 

tagja 

 

Email: 

vizsyfi@gmail.com

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Reformáció emlékév

2017. LUTHER 500 - Reformációi emlékév programjait az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő pályázati támogatásából valósítottuk meg. A programok részletes beszámolói a Galériában tekinthető meg. Köszönet a támogatásért!