2015 évi események

Kiss Miklós köszöntése 2015. január 4.

Kedves Nagytiszteletű Esperes Úr, köszöntünk ma téged! Zámolyi Gyula bácsi nyugállományba vonulását követően, kerek 30 évvel ezelőtt, 1985. január 6-án, vízkereszt napján álltál először a szószéken a gyülekezet frissen kinevezett lelkészeként, hogy megkezdjed a mai napig is töretlen szolgálatodat. Azért ez az eltelt 30 év, bár így visszagondolva, talán nem is tűnik olyan nagy időnek, de ha belenézünk a statisztikába, a 30 év alatt 473 keresztelés és 299 konfirmálás volt templomunkban, itt az oltár előtt. Ezek nagy számok, és Istennek hála, a gyülekezet él, bár tudjuk, hogy vannak tennivalóink. A gyülekezet csak megköszönni tudja azt, hogy itt szolgálsz közöttünk. Azt a szolgálatot, ahogy a Pro Urbe díj átadásán is mondtad szerényen, hogy „én nem csináltam semmi extrát, csak végeztem lelkészként azt a szolgálatot, amit vállaltam, amire 1979-ben, 35 évvel ezelőtt felszenteltek.” Kedves Miklós! Kívánunk neked további erőt, egészséget. Kérjük Isten áldását életedre, és további szolgálatodra. És mivel tudjuk jól, hogy semmi sem működik tökéletesen megfelelő családi háttér nélkül, így szeretnénk megköszönni lelkészünk feleségének, Etelkának és gyermekeiteknek is, hogy Miklóst, mint házastársat, férjet, és mint apát támogattátok hivatásában, erősítettétek szolgálatában.

Bővebben…

Konfirmáció 2015. április 12.

Az idei év konfirmandusai: Bognár Bence, Buga Rebeka, Geiszbül Áron, Gősi Bálint, Gősi Eszter, Kovács Alex, Lőrinczi Lilla, Németh Mátyás, Szabó Patrícia, Varga Dominik, Varga Krisztián. A konfirmáció ünnepi istentisztelet hangfelvétele meghallgatható a hangtárban.

Bővebben…

Egyházkerületi kórustalálkozó 2015. május 9. Szombathely

Az Egyházkerület meghívására gyülekezetünk kórusa is szerepelt a Szombathelyen megrendezett kórustalálkozón.

Bővebben…

Egyházközségi nap Hegyeshalomban 2015. május 31.

Egyházközségünk négy gyülekezete ezen a vasárnapon Hegyeshalomba tartotta meg közösen az istentiszteletet, amelyen a díszvendég, Szemerei János Püspök Úr hirdette az igét és áldotta meg a templomot és a gyülekezeti házat megújulásuk, renoválásuk kapcsán. Nagy öröme volt ez a Hegyeshalmiaknak is, hiszen templomuk újra megtelt hívőkkel.

Bővebben…

Az államalapítás ünnepe 2015. augusztus 20.

Az államalapítás ünnepén lelkészünk Kiss Miklós, a Pro Urbe Mosonmagyaróvár 2014. évi díjazottja mondott beszédet a városi ünnepségen.

Bővebben…

Közös kirándulás a csernátfalui testvérekkel 2015. szeptember 2.

Az Erdélyből érkezett testvérekkel együtt egy buszos kirándulás keretében a Balaton felvidéket jártuk be. Zalaszántón, Balatongyörökön jártunk, majd Révfülöpön az ebéd után egy balatoni hajókiránduláson vettünk részt. A napot az Osztrák határ melletti Albertkázmérpusztán fejeztük be a búcsúvacsorával. Sajnos nagyon sűrített program volt, de jó hangulatban, sokat beszélgetve, újra töltődtünk egymás szeretetéből táplálkozva, bízva a mielőbbi viszontlátásban.

Bővebben…

Országos evangelizáció 2015. október 10.

"Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?" Ezt a Kosztolányi Dezső idézetet választotta mottójául a Evangélikus Missziói Központ szervezésében idén is hagyományosan a budapesti Deák téri nagytemplomban megrendezésre kerülő országos evangelizáció. Több, min egy tucatnyian indultunk útnak, hogy részesei legyünk annak a több mint ezer fős közösségnek, akiket az ország minden részéből hozott össze Istenben való hitünk, iránta és egymásba való szeretetünk. Nagyon értékes program várt minket: igehirdetések, tanúságtételek, kiscsoportos beszélget, bibliakörök és a végén úrvacsorai istentisztelet.

Bővebben…

Ittzés István evangélizációs sorozata - Győr, 2015. november 19-22.

"Ha meg nem moslak, semmi közöd hozzám..." címmel hirdette meg a győri Keresztény Testvérközösség Ittzés István ny. evangélikus lelkész igehirdetési, evangelizációs sorozatát. A négy egymást követő napon a Biblia 2Királyok 5,1-19 verseiben Naamán megtisztulását, megtérésének történetét kísérhetjük végig. Az érdeklődő testvérek a kívánt napot megnyitva, és a linkekre kattintva nézhetik meg a sorozat 4 napján készült videó felvételeket. A Hangtárban a "Meghallgatásra ajánljuk" gyűjteményben az evangélizációs sorozat hanganyaga önállóan is letölthető.

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Reformáció emlékév

2017. LUTHER 500 - Reformációi emlékév programjait az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő pályázati támogatásából valósítottuk meg. A programok részletes beszámolói a Galériában tekinthető meg. Köszönet a támogatásért!