Szücs Sándor (Szügy, 1890. május 20. - Mosonmagyaróvár, 1968. április 28.)

Szücs Sándorra emlékezünk

(1890 – 1968)

 

„Két könyvet fogott görcsösen marokra,

a Bibliát és a Tragédiát…”

 

Így emlékezik meg Szücs Sándor volt magyaróvári lelkészről gyülekezetének egyik tagja és volt tanítványa Hárs Ernő, Eretnek Hittanórák című költeményében. És valóban a Bibliából fakadó mélységes hitén és a Madách váteszi filozófiáján alapult Szücs Sándor egész lénye, lelkivilága és gondolatmenete.

 

1890. május 20-án született a Nógrád megyei Szügy községben. Teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte. Az első világháborúban, mint tábori lelkész szolgált a közös hadseregben. 1919-21-ig Raffay Sándor püspök mellett segédlelkészként működött a Deák téri templomban és szolgált a Rákóczi úti szlovák gyülekezetben is.

1921-ben az akkor önállóvá vált magyaróvári egyházközség választotta meg lelkészévé, ahol 1952-ben a pártállam által létrejött egyházi főhatóság részéről történt kényszernyugdíjaztatásáig példátlan hűséggel működött. A reá háruló feladat számára nem volt könnyű, mindig a hit és a magyarság hatotta át. Trianon után a dunáninneni egyházkerület mosoni egyházmegyéjéből mindössze három, túlnyomórészt német anyanyelvűekből álló, majd a kitelepítés révén csaknem elnéptelenedett gyülekezet: Rajka, Hegyeshalom és Levél maradt meg. Utóbbinak filiája volt 1921-ig Magyaróvár, a maga magyar és városi jellegű lakosságával.

 

Mikor 1936-ban magyaróvári lakos lettem, Szücs Sándorhoz nemcsak a lelkipásztori kapcsolat, hanem egyre mélyülő barátság is fűzött, és amikor Csatáry Elek ny. főispán halálával az egyházközség felügyelői tiszte megürült, a közgyűlés engem tisztelt meg azzal, hogy utódjává választott. Az ebből fakadó munkakapcsolat még szorosabbá tette barátságunkat. A vasárnapi istentiszteletek után a lelkészlakon folytatott beszélgetések felejthetetlenek számomra.

 

Milyen volt ő, mint ember? A nógrádi tájnak a nyugati végeken is hűséges fia maradt. Itt is Madách szelleme hatotta át. Édesanyjához, akit a jó Isten hosszú élettel áldott meg, őszinte szeretettel ragaszkodott. Feleségével, dr. Füsti Molnár Mária, köztiszteletben álló szemorvossal és két lányával példás életet élt. Ágnes lánya a Deák téri gyülekezet presbitere és a lelkészi hivatal lelkiismeretes munkatársa. Zsuzsannát másfél évvel ezelőtt magához szólította az Úr.

Szücs Sándor egyenes, bátor, szókimondó ember volt vészterhes időkben is, minden jobbra vagy balra való eltolódás idegen volt számára. Példa erre, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök haláláról a központi utasítás ellenére sem emlékezett meg.

 

Mint igehirdető, gondosan készült minden prédikációjára, jó szónok volt és a dolog természetéből folyik, hogy csaknem mindig elhangzott egy-egy madáchi gondolat. Mint lelkipásztor, szívén viselte valamennyi hívének sorsát. Emlékezetesek a családi otthonokban tartott bibliaórák is. Öröm volt számára barátjának, Szabó József balassagyarmati lelkésszé és a dunáninneni egyházkerület püspökévé történt megválasztása. A balassagyarmati beiktatáson együtt vettünk részt. Ezt az ünnepet sajnos elhomályosította néhány felszólalás, amelyekből az egyházunk fölött egyre inkább tornyosuló viharfelhőkre lehetett következtetni.

 

Azt gondolom, hogy Szücs Sándor volt az Ember Tragédiájának legjobb ismerője. Madách eredeti művének minden sorát betéve tudta és minden gondolatát külön értelmezte. Gyűjtötte a mű valamennyi magyar és idegennyelvű kiadását, és ismerte az arra vonatkozó irodalmat. Ő volt az, aki Szabó József érdeklődését is oly mértékben keltette fel, hogy ő, e munkát folytatta és gazdagította.

 

Az egyházban a pártállam befolyása egyre nagyobb lett. 1952-ben a régi püspököket, köztük Szabó Józsefet állásukból felmentették és szinte természetes, hogy a meggyőződéséért mindig bátran kiálló Szücs Sándort, ereje teljében nyugállományba helyezték. Az előbb elmondottak ismeretében nem nehéz elképzelni, milyen súlyos teherként nehezedett rá hazánk, egyházunk és egyéni sorsa.

 

A közélettől teljesen visszavonult és kizárólag családjának és tanulmányának élt. Hátrahagyott feljegyzései és fogalmazványai bizonyítják lelki kínlódását, de ezekben az években is a Szentírásból és a Tragédiából merített erőt. Az Úr huszonöt évvel ezelőtt, 1968. április 28-án hívta el az örök hazába. Kívánságának megfelelően az Újszövetség és a Tragédia egy-egy példányával együtt helyezték örök nyugalomra a magyaróvári temetőben.

 

Prőhle Henrik

 

Forrás: Lelkipásztor 1993/2. száma